Immunrendszer

Szeptemerben kilágotatott hozzánk egy kedves rokonunk, Márti, hogy segítsen kicsit elindítani a kétgyermekes norvég életet. A sok-sok segítséget ezúton is köszönjük, és reméljük sikerült hazavinni néhány kellemes emléket a norvég fővárosból.

Szeptember második felében elkezdtük a felkészülést a télre minden értelemben. Elindítottuk a radiátorokat, elővettünk néhány melegebb pulovert es nem utolsósorban rágyurtunk az immunrendszerre is. Persze, persze, vitamint is vettünk, de mi egy ennél speciálisabb változatot is kaptunk Norvégiától. Nimródka ugyanis megkezdte óvodai pályafutását. Itt már egy évesen beadhatóak a gyerkőcök, de mi vártunk még egy picit, mégis csak a magyar módszerek állnak hozzánk közelebb. Az óvoda aztán mindenkit edzett. Már az oda es visszajutás sem volt a gyalog-galopp, mert a dupla babakocsi miatt csak sétálva volt igazából megközelíthető két nagyobb domb és egy nagy park leküzdésével. Normál esetben kellemes napi sétaadag, 2 x 40 perc. Plusz 40 kilóval és őszbe forduló időjárással azonban finoman szólva sem vágytam ilyen mindennapi aktivitásra és akkor még a hóval nem is számoltunk. Nimródka ezen felül szorgos kisbölcsishez mérten folyamatosan benyelte az éppen aktuális sláger vírusokat, ami gyakorlatilag azt jelenti hogy minden második héten itthon volt. Szóval volt kihívás és edzés, de hál Istennek sikerült azért néhány szép és egészséges (!) hétvégét is összehozni és tartotta bennünk a lelket az Anyukák (vagy Nimród nyelven 'Mammamák') beígért látogatása is. Meg is érkeztek menetrendszerint, és felejthetetlen pillanatokkal lettünk ismét gazdagabbak. A képek beszélnek helyettünk, de a sztori kedvéért álljon itt egy újabb kis szösszenet is Norvégiáról. Ki gondolta volna ugyanis hogy Oszlóban nagyon is számít, hogy az ember melyik vasuti kocsiba száll amikor valahová el szeretne jutni. Az úgy történt, hogy egy szép napsütéses hétvégén éppen a közeli hegyekbe igyekeztünk egy kis turára és a vonaton az utolsó kocsiba szálltunk a dupla babakocsival. Nem volt jó döntés. Az út felénél kiderült hogy a téli világkupára készülendő meghosszabbították a vonatokat de a peronokat nem, így aztán az utolsó kocsiknál nem nyílt ki minden ajtó csak a legelső. Semmi gond, gondoltunk, hát majd elsétálunk oda amelyik nyílik. Igen ám, de az ülések és kapaszkodó korlátok olyan közel voltak egymáshoz, hogy esélytelen volt eltolni oda a kocsit. Mikor az utolsó megállonál a kétségbeesés már éppen kezdett volna eluralkodni rajtunk, hogy akkor most vissza kell menni a kiindulási pontra, Tas mama horogra kapott valahonnan egy norvégot, akivel Tas át tudta emelni a babakocsit a korlátok között úgy 2 méter magasságban (benne Melinda már bekötve) és sikerült a kis csapat minden tagjának épségben lejutni. Ennyi adrenalin után a röpke 20 km-es tura már meg se kottyant... legalábbis a gyerekeknek, aki majdnem végig aludták (nekünk volt némi mozgás koordinációs zavar másnap) :)
Ezután már repültek a napok karacsonyig. A ráhangolódást már elkezdtük idekint, de az ünneplés java természetesen a otthoni szerettekkel történt. BUÉK!!!

Portalanítás

Kellett hozzá egy esős vasárnap, na meg persze hogy a gyerekek szinkronizálják déli alvásukat, de eljött végre a pillanat a blogportalanításra. Na de várjunk csak egy picit!!! Hogy-hogy gyerekek? A legutolsó bejegyzés még Nimród gravitációval folytatott küzdelmeit rögzítette, hogy végre el tudja kezdeni hódításait két lábon is, most meg már gyerekekről van szó??? Hát igen, időközben újabb lurkóval gyarapodott a Basa család és Melinda érkezésével helyrebillent a Norvégiában egyébként is kényesen ügyelt férfi-női egyensúly. Nagyon édi a csajszi, de a legédesebb, hogy éjszaka alszik -ezt csak nagyon kis betűkkel írom, nehogy megforduljon a trend. Ne rohanjunk azonban ennyire előre, és pörgessük vissza egy picit az eseményeket. Egy szépséges és meghitt, na és persze jó sok finom falattal megáldott karácsonyi időszakot követően Tas egy hétre kilőtte magát a forgalomból és lázasan nyomta az ágyat, úgy látszik a halak után a 'töltött káposzta reggelire is' megfeküdte az immunrendszerét. Jó oldala is lett a dolognak persze, mert ennyivel később kellett visszamennie Norvégiába. Ez időtájt már persze az egész család bezsongott az új baba érkezésének hírére és elkezdődtek a találgatások a nemét illetően. Ahogy ez szokott lenni, csúcsos has ( a képen sikerült elkapni Lindácska egy rugását), jobbról balra ível blabla, a lényeg hogy az Anyukák nagyon tudták a dolgot. Mi ezzel nem nagyon mindinkább a szülés helyszínével foglalkoztunk, amit végül az döntött el, hogy a kijelölt szülőotthon bezárását júniusra ütemezték fel... a várakozás hetei, hónapjai gyorsan elrepültek, volt benne sífutás (Nimródnak szánkózás), ideiglenes Skandináviába rendelt Ákossal néhány igen jól sikerült eszmecsere, és persze sok sok séta, biciklizés, izgalmas gondolatok az új jövevény körül, no és Perla.
Na de ki az mi az a Perla?
Perla: jelentése gyöngy spanyolul. Ő lenne a takarítók gyöngyszeme? Lehet. Ő volt életünk első bébiszittere ...de története nem is emiatt érdekes, inkább ahogy indult. A találkozó 4 órára volt megbeszélve. Perla már fél 4 kor SMS-ezett, hogy itt van az utcánkkal párhuzamos bevásárlóutcán, tőlünk 5 percre. Ennek nagyon megörültem, mert ez azt jelenti, hogy pontos, sőt még egy kis ráhagyással érkezik a 'munkahelyére'. Gyanús akkor kezdett lenni az ügy, amikor 40 percet követően még sehol nem volt, majd érkezett egy SMS, hogy melyik villamos megállónál kell leszállni. No ekkor már sikerült engem is teljes mértékben összezavarnia, ugyanis onnan, ahol elméletileg fél órával ezelőtt tartózkodott nem jár felénk villamos. Addig addig erőltette SMS-ben a villamos témát, hogy megadtam neki a hozzánk legközelebb eső vili megálló koordinátáit. Ekkor meglepő módon Perla stratégiát váltott, ahelyett hogy jött volna tovább 2 megállót, fogta magát és az ellenkező irányba felszállt majd visszament a végállomásra. Mint kiderült azért, hogy megtekintse hol is van az a megálló, amit én írtam az imént neki. Végül másfél óra és az 50. SMS váltás után, megkértem, hogy egy tapodtat sem tovább, álljon meg ott ahol van, olvassa el az utcatáblát, ami a feje fölött van, Tas majd lemegy érte. Ez lett végül a nyerő stratégia :)
Egyébként az idő aztán ismét bebizonyította, hogy nem szabad az első benyomásra hagyatkozni, mert Perla nagyon jó választásnak bizonyult, szorgalmas és a gyerekek nyelvét is érti. Hogy mennyiben köszönhető neki azt pontosan nem tudni, de a lényeg hogy Nimród erőfeszítései is gyümölcsöt hoztak időközben, így május elején már ő is két lábon csatlakozott a hazautazó csapathoz Tas apukájának koordinálásával. A május már a koncentrálásról szólt és május végén megérkezett az újabb csoda (Melinda), aki volt annyira rendes hogy megvárta apját, így anya-apa együtt élték át ezt az utazást is, ami hál' Istennek a legnagyobb rendben ment. Sok idő nem volt láblógatásra, mert ahogy erre sokan figyelmeztettek előtte a két gyerekkel újabb kihívások nyíltak amik a mai napig tartanak (azóta már újra Norvégiában) és még fognak is, és talán egy másik blognak fogják a témáját képezni. Augusztus nem múlhat el Niki nélkül, aki újra meglátogatott minket, immáron negyedik alkalommal és teljesen egyedül, nagyon büszkék vagyunk rád Niki és várunk vissza!!!!

Tél, tél és tél...

A legutolsó bejegyzés óta eltelt ugyan néhány hónap, ez azonban nem jelenti, hogy eseménytelenül telt az év hidegbe forduló utolsó negyede. Nikiék távozása hagyott ugyan némi űrt - főleg Nimród 'emlegette' a lányokat még jó pár napig -, hamar itt volt azonban a pillanat, hogy betoppantak Eszti barátnőmék, akik nemcsak jó sok kellemes pillanatot, hanem szép napsütéses napokat is hoztak magukkal. Na jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyszer azért sikerült nekik is bőrig ázni, de azt hiszem enélkül nem is lenne igazi egy norvégiai kirándulás :) bergeni élménybeszámolójuk tovább erősítette elhatározásunkat, hogy meglátogassuk mi is ezt a csodálatos kisvárost, idén végre megpróbáljuk ezt megejteni.
Esztiék után hamarosan engem is hazavitt a honvágy (meg a 10éves érettségi találkozó), ami persze ahogy ez lenni szokott nem volt több két szempillantásnál és már ismét itt voltam.
Tas szüleivel éppen a fordítottja történt, kiruccantak Norvégiába - na persze nem feltétlenül csak a fjordok és gleccserek vonzották őket, mintsem régen látott unokájuk, aki mondanom sem kell nem tiltakozott nagyon a nagyszülői szeretet ellen :)

November a szokásos hidegedő, szürke esős napokat hozta, miközben Tas melegebb éghajlaton - India, Tájföld (szegény... :) ) próbálta a telenoros babérokat dédelgetni. November végén aztán - most már a teljes család - elkezdtünk kicsit lélekben is a Karácsonyra készülni... illetve elkezdtünk volna, ha nem csap be egy jó kis lázas gyomor virus, na de aztán csak kijöttünk ebből is.
Idén jó korán leesett az első hó, így hát nekünk sem kellett több, vettük a szánkót és felhúztunk a Holmenkollenre, ahol - bár a körülmények nem voltak ideálisak, tekintve a -10 fokot és szelet - Nimród begyűjtötte az első szánkós élményét szülei feszült kontrollja mellett.
Hazautazásunk előtti napon Tastól és Edittől egy nagyon kedves meglepetést kaptam, Edit bevállalta Nimródka felügyeletét az estére, így egy jó kis városnézéses, vacsorázós programmal (a Sas hotel 34-emeleti étteremében) tudtunk elköszönni Tassal 2010-től. Fantasztikusan éreztem magam!

Belevaló csajszik

Külsőre félénk, szolid, visszahúzódó csajszik, na de ez csak a látszat :) És, hogy kikről is van szó? Nem másokról, mint Tas unokahúgáról, Nikiről és barátnőjéről, Fruzsiról, akik gondoltak egyet és gépre ültek, hogy meglátogassanak minket (elsősorban persze Nimródot) itt a távoli, fjordok és lazacok hazájában. Mindezt teljesen egyedül, szülői segítség nélkül. És ebből nem kell ám gyököt vonni!
A két lány úgy döntött világot lát. Vakációról is úgy jó visszatérni a suliba, ha van valamilyen egzotikus beszámoló a tarsolyban.
Mondanom sem kell, hogy természetesen Nimród nagyon élvezte, ahogy a két lány folyamatosan körülötte sürgölődött :)
Az időjárás hozta a szokásos szeszélyes formáját, egyik pillanatban szakadt az eső, másikban pedig hét ágra sütött a nap. De azért a bicikli túrák és a fjordban való megmártózás ennek ellenére sem maradhatott el. Vegyük észre, hogy egyetlen norvég (!) sincs a parton, szerintem ez mindent elárul a lányok teljesítményéről.De ez még hagyján, a bevállalás tetőfoka az volt, amikor az a pikkelyes bőrű, gusztustalan tekervény, amit én csak a kisujjammal érintenék meg, a nyakuk köré tekeredett. Neeem, nem ugrottunk át Ázsiába, csak a helyi hüllőmúzeumba, de így is lélegzetelállító volt a jelenet.Várunk vissza bennetek lányok, és addig is, amikor Nimród nagyon hiányol Titeket, mutogatjuk neki a kedvenc képeket! :)

Lofoten

Miután visszatértünk otthoni vakációnkból úgy voltunk vele, hogy ha már itt Norvégiában hűvös nyarunk van, akkor legyen tényleg az és úgy döntöttünk, szüleim kíséretében'felugrunk' északra, a sarkkörön is túlra. Bár a norvégok próbáltak megfélemlíteni minket olyan mendemondákkal, hogy ott mindig 100 km-es erősségű szél fúj, meg hogy 10 napsütéses nap van egy évben, mi nem riadtunk vissza és nekivágtunk a nagy túrának. Természetesen a szállás megtalálása most is eltartott egy ideig kisebb mélypontokkal tarkítva (először a házigazda leírása alapján egy omladozó viskót találtunk csak), de aztán előrántva összes norvég nyelvtudásunkat egy helyi arc hatékony útba igazítása révén (idézem: "második fjord után jobbra föl, majd a negyedik birkánál élesen balra") sikerült megtalálni a célpontot. Norvégia lévén, nem számítottunk rosszra, de hát mégis a semmi közepén azért voltak fenntartásaink. Nem csalódtunk, egy teljesen felújított, minden kényelmi eszközzel felszerelt, tiszta kis fa ház fogadott minket. Az ablakokból a kilátás szintén elragadó volt. Magas hófödte csúcsok, előtte türkiz kék fjord, az előtt pedig buja növényzet és kutyák helyett mindenhol birkák. Ha megtörtént volna, biztosan bekerülünk a Guinness rekordok könyvébe, történt ugyanis, hogy majdnem birkatámadás áldozatai lettünk. Nem lehet tudni, hogy a párzási ösztön, avagy a vacsoráján (értsd fű) való lépkedés húzta ki nála a gyufát, lényeg a lényegen, félreérthetetlenül elindult felénk egy lomha, de legalább 80 kilónyi tömör bunda. Átsiklott ugyan az agyunkon, hogy ebből még akár egy jó vacsora és egy meleg takaró is kijöhet estére, de aztán inkább mégis úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a helyszínt.

Másnap reggel félénken mertük csak elhúzni a függönyöket, hogy vajon tombol-e kint a hóvihar meg az orkán erejű szél, de nagy meglepetésünkre gyönyörű szép napsütéses idő csalogatott minket a szabadba. Nekünk sem kellett több, fogtuk magunkat, bepattantunk a kocsiba és elindultunk felfedezni a szigetcsoportot. Első állomásunk Ramberg, egy karib tengeri képre emlékeztető tengerpart volt. Dacolva a jeges tengerrel bementünk térdig, hogy bizonyítékul szolgáljon, milyen kemény fából faragták a magyar turistákat.

Ezt követően továbbindultunk a sziget csücske felé, egészen Reine-ig. Reine egy elbűvölő kis halászfalu a hegyek között, sok sok hallal, és - bár ez ugye nem kellene, hogy meglepetés legyen - egy magyar családdal rajtunk kívül. Kicsi a világ.
Következő emlékezetes helyszín a minden helyi prospektusban megjelenő viking múzeum volt. Eddig sem voltak illúzióink, de hát tényleg nem éltek bonyolult módon a vikingek. Mindenki egy helyen, főnök vikingnek jó nagy ágy, hajó és halak. Mindezt persze a leghatékonyabban kombinálva. Volt íjuk is, de azért ebben a magyarokat nem tudják lepipálni, megmutattuk nekik, hogyan is kell :)
Helyi specialitás a napon szárított hal. Tas kipróbálta milyen érzés a halaknak a fa gerendákon csüngenie. Egy szó mint száz, nem kell őket irigyelni :)

Meglepetést is szerveztem erre a hétre, sikerült ugyanis helyet foglalni a Hurtigrutennek nevezett úszó szállodára egy kis lofoten körüli hajókázásra . Mindannyiunkat elkápráztatott az út.

Na és nem maradhatott ki a bálna néző szafari sem. A bálnáról inkább nem csatolok képet, mert 'szürke háttér benne fekete hasáb'-on kívül semmi nem látszana. Elég annyi, hogy 8 fok, zuhogó eső, szél, nagy hullámok, hulla sápadt arcok... na szóval emléknek maradandó, az biztos. Néhány érdekes tényt is sikerült megtudni ezekről a hatalmas, 5o tonnás fene nagy állatokról. Gondoltátok volna, hogy nem is a húsa, hanem az olaj miatt (ami az orrukban található) vadászták? Egy egy fejlett példányban van vagy 12 tonna olaj állítólag... Érdekes, nem? Hát még az étrendjük, amin néha 1 tonnás (!) polipok is szerepelnek. Képzeljétek hogy ide Norvégiába csak a hímek úsznak fel, a nőstények a picikkel lent maradnak melegebb vizeken.

A hazafelé út kicsit zörgősre sikeredett, belefutottunk ugyanis egy (Norvégia méreteiben) komoly útfelújításba, az okozott késés miatt pedig kútba veszett az egy hétig gondosan szelektált üres üveg készlet. Bár ezen a járaton kívül akkortájt nem indult másik a lofoteni reptérről, az egyik poggyászt így is sikerült valahol elhagynia a légitársaságnak, majd rejtélyes módon először egy telefon, két útlevél, végül egy lakáskulcs tűnt el ugyanazon a napon... minden jó, ha a vége jó, merthogy másnap (!) végül minden előkerült (senki sem érti, hogy hogyan) és a szülők nagy nagy mosolyokkal és emlékkel indultak haza Magyarországra.

Bababarát Oslo

Nimród kisfiunk révén elkezdtünk megismerkedni Norvégiának egy másik oldalával. A norvégok egyik legszembeötlőbb tulajdonsága számunkra, hogy az energiaszintjük az átlag európai duplája, ami baba esetén sem vész el, csak átalakul :). Oslo bővelkedik baba-mamás programokban; eddig nem találkoztam olyan anyukával, aki legalább egy programra ne járt volna.

Van pl. 'babysinging': viccesen hangzik, hogy a kisbabák énekelnek, valójában ezt az anyukák teszik, ami persze nem feltétlenül jobb, tekintve a babák reakcióját, akik egy ideig élvezik - legalábbis elkamilláznak - aztán fokozatosan emelkedő decibellel jelzik, hogy ők is be akarnak kapcsolódni. A lényeg viszont, hogy ideális helyszínt nyújt, hogy közösségben legyen az ember. Nimród imádja és alig várja a következő alkalmat. Legalábbis a szülei így gondolják :)

Aztán van pl. baba-mama pilates. Erre is járunk. Itt a babák egy matracon fekszenek mellettünk, míg mi csináljuk a tornagyakorlatokat.

És már voltunk babaúszáson is. Ebben ugyan nem volt semmi szervezettség, mert annyi volt mindösszesen az instrukció, hogy "ott a medence, itt a baba, közelítsük őket addig egymáshoz, amíg össze nem érnek. Ha nem lesz vizes a gyerek 5 percen belül, akkor gond van, menjünk vissza a kiindulási ponthoz". Nimród persze vizes lett 5 percen belül, és nagyon élvezte a mártózást, kivéve amikor egy-két nagyobb gyerek jól arcon nem teremtette egy jó adag vízzel...

Van továbbá egy olyan szerveződés, hogy barselgruppe, amit a helyi önkormányzat szervez az egy időben szült anyukáknak. Meghívnak mindenkit egy közös beszélgetésre, ahol a szülésről, szoptatás élményeiről cserélünk eszmét, aztán utána már rajtunk múlik, hogy hol és mikor találkozunk. A kezdeti löketet minden esetre jó, hogy megadják. Itt sikerült megismerkednem egy francia lánnyal lásd kép, aki japán férjével él itt kint Norvégiában.

Ami nagyon nagy könnyebbség, hogy szoptatni bárhol, bármely padon, kávézóban stb. lehet és teszik is az anyukák. Nem szégyenlősködnek, elő a cici, rá a baba és hát a környezet számára ez olyan természetes, mint 10 fokban kabriolettel száguldozni :)

A bejegyzés zárásaként csemegének csatoltam még néhány képet az idei nemzeti napról (a képen mellettünk a chilei konzul fiával) illetve Nimród első norvég kirándulásáról.