Nyári élmények

Hosszú hosszú szünet után ismét itt vagyunk, de szerencsére még nem az időjárás űzött vissza minket a számítógép elé, mert nagyon szép szeptemberünk van... (próbálom ezt nem túl 'hangosan' írni, nehogy elszóljam magam). A július-augusztus elég sok vizet hozott, a sok látogató és természetbúvárkodás azonban nem sok időt engedett a blogolás szenvedélyének hódolni. Most viszont a nagy nyomás hatására felhajtottuk újra a képernyőt és néhány percre ismét belevetettük magunkat a blog hullámaiba.

Szóval még javában élt bennünk a Sodiusz-kiscsaláddal eltöltött fergeteges hétvége, amikor már úton voltunk minden idők egyik legnehezebb feladványa felé: megtalálni a hegyekkel, bokrokkal, sípályákkal körülvett és elbarikádozott kabint, kezünkben egy hevenyészett térképpel és valami GPS koordinátával. Mivel ez utóbbi pontosan egy szakadék közepére mutatott, egy gyors fejösszedugás után úgy döntöttünk, hogy abba az irányba nem folytatjuk az utat. Bali (öcsém) és Tas (már több mint 10 kilométerre voltunk a GPS koordináták által mutatott ponttól), végső elkeseredésükben és nem mellesleg tartva besötétedéstől elindultak feltérképezni a hegyet, bokorról bokorra haladva... és lőn csoda, az egyik mögött megtalálták a hyttét, amit mi lányok (Anita és én) már erős szkepticizmussal fogadtunk és a fiúk elkeseredésükben alkalmazott gyenge humorkísérletének fogtuk fel, úgyhogy amikor rámutattak a bokorra, ami mögött az állítólagos házunk volt, már nem mozdult meg az arcunkon egyetlen izom sem... a 10. perc után, amikor még mindig erősködtek, kezdett gyanús lenni, hogy tényleg van ott valami, de az igazi megnyugvás csak akkor jött el, amikor vacsora után álomra hajtottuk a fejünket. Aztán már (ahogy szokott lenni) minden okés volt, túráztunk nagyokat, néztünk tavakat, néhányan még négylevelű lóherét is találtak... a fergeteges rikikipartik és Bud Spencer filmek pedig megadták a kirándulás i-jére a pontot (az utóbbi tegyük hozzá, igazából csak a fiúknak volt szórakoztató).
A nagy találkozás Tas familivel ekkor már nem váratott sokáig magára és nagy csinnadrattával megérkezett 'Tas Mami' és kötelező kísérőtársa, Niki lány. A remek repülő élmény után három fergeteges időjárással fűszerezett nap következett, mindenki számára meglepő mennyiségű fürdőzéssel a fjordban. Természetesen nem maradhatott el az erdőjárás, áfonyaszedés, lekvárkészítés, grillezés, csónakázás sem... na meg egy kis parázs a lábon, ugye Niki? ;)

Ezt követően Tas kollégáival tártuk fel Norvégia szívét, Aurlandsdalent, amely az érintetlen környezetével teljesen magával ragadott. Leginkább a Gyűrűk Urában lehet ilyen képeket látni. 12 órányi hegyes völgyes túra egy keskeny szorosban, vízezéssel, tavakkal, barlanggal korabeli norvég farmokkal. A kirándulás minden értelemben rácáfolt a korábbi tervekre és elképzelésekre. Az eredetileg tervezett esti 8 órás szállásra történő visszaérkezésből éjszaka 1 lett, de azt gondolom a kapott élményanyag mindent túlszárnyalt.

Tammal és kis családjával Norvégia legnagyobb történelmi múlttal rendelkező megyéjének folyós-csónakázós attrakcióját fedeztük fel (canal trip). A több mint 100 éves Victorát (hajó) a zsiliprendszer mintegy 72 méterrel emeli a tengerszint fölé... nem utolsó látvány sem kívülről sem belülről. Az időjárás is hozta a formáját, rövidujjas napozós és sapkás hóviharos időben egyaránt volt részünk. Hazafelé még egy jó kis norvégos naplementét is sikerült elkapni. A slusszpoén azonban mégis kisebbik Katának a kirándulásról alkotott művészi alkotása lett, ami egyből meg is kapta a 'blog leértékesebb képe' titulust, nem érdemtelenül. Értéke felbecsülhetetlen. :)

Bejegyzés by Tas: Hajrá loki!!! Velünk volt a szerencse azon a bizonyos szerdán, a viasat pont ezt a meccset adta. A hangulat fantasztikusra sikeredett, hiszen minden adott volt hozzá: remek csapat (értsd helyben, lásd kép, amire még Werner Apát oda kell képzelni... jó szűken voltunk a kanapén ;) ), élvezhető meccs, ill. eperhordós barackpálinka, amely megalapozta és végig méltó fényt adott az estének (kösz Ricsi még egyszer).

Szeretjük a kihívásokat... vagy mégsem? Pumeszékkal újabb kalandos fjordtúrával összekötött hyttekeresésbe vágtuk a fejszénket, ám most még annyi info sem állt rendelkezésre, mint múltkor: egy rajzolt térkép és egy mondat ('jobbra a segélytelefonnál'). Ráadásul itt már az este és a hideg is ránk szállt (Osloban még 20fok, ott már csak 3), szóval minden adott volt a káoszhoz... és hát ugye a navigáló személyzet sem volt ideális összetételű...comment by Tas :) Hogy végül minek köszönhető, azt nem tudni, de minimális iterációval sikerült megtalalálni a helyet, ami leszámítva, hogy nem volt fürdőszoba, nagyon hangulatos volt. Pumesz és Tas örömükben be is gyújtottak a kandallóba, ami olyan jóra sikerült, hogy fél óra múlva már nem lehetett látni a szobában és bár valahogy sikerült kiterelni a füstöt végül, még három nap múlva is éreztük a füstszagot magunkon. A gleccservájta fjordok :) azonban hozták a formát, azt hiszem a képek magukért beszélnek. Az egyetlen probléma, hogy Tas nagy sajnálatára a szingularitásokat nem tudtuk teljesen kivesézni, úgyhogy ígéretet kaptunk a visszetérésre Rékáéktól.