Tél, tél és tél...

A legutolsó bejegyzés óta eltelt ugyan néhány hónap, ez azonban nem jelenti, hogy eseménytelenül telt az év hidegbe forduló utolsó negyede. Nikiék távozása hagyott ugyan némi űrt - főleg Nimród 'emlegette' a lányokat még jó pár napig -, hamar itt volt azonban a pillanat, hogy betoppantak Eszti barátnőmék, akik nemcsak jó sok kellemes pillanatot, hanem szép napsütéses napokat is hoztak magukkal. Na jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyszer azért sikerült nekik is bőrig ázni, de azt hiszem enélkül nem is lenne igazi egy norvégiai kirándulás :) bergeni élménybeszámolójuk tovább erősítette elhatározásunkat, hogy meglátogassuk mi is ezt a csodálatos kisvárost, idén végre megpróbáljuk ezt megejteni.
Esztiék után hamarosan engem is hazavitt a honvágy (meg a 10éves érettségi találkozó), ami persze ahogy ez lenni szokott nem volt több két szempillantásnál és már ismét itt voltam.
Tas szüleivel éppen a fordítottja történt, kiruccantak Norvégiába - na persze nem feltétlenül csak a fjordok és gleccserek vonzották őket, mintsem régen látott unokájuk, aki mondanom sem kell nem tiltakozott nagyon a nagyszülői szeretet ellen :)

November a szokásos hidegedő, szürke esős napokat hozta, miközben Tas melegebb éghajlaton - India, Tájföld (szegény... :) ) próbálta a telenoros babérokat dédelgetni. November végén aztán - most már a teljes család - elkezdtünk kicsit lélekben is a Karácsonyra készülni... illetve elkezdtünk volna, ha nem csap be egy jó kis lázas gyomor virus, na de aztán csak kijöttünk ebből is.
Idén jó korán leesett az első hó, így hát nekünk sem kellett több, vettük a szánkót és felhúztunk a Holmenkollenre, ahol - bár a körülmények nem voltak ideálisak, tekintve a -10 fokot és szelet - Nimród begyűjtötte az első szánkós élményét szülei feszült kontrollja mellett.
Hazautazásunk előtti napon Tastól és Edittől egy nagyon kedves meglepetést kaptam, Edit bevállalta Nimródka felügyeletét az estére, így egy jó kis városnézéses, vacsorázós programmal (a Sas hotel 34-emeleti étteremében) tudtunk elköszönni Tassal 2010-től. Fantasztikusan éreztem magam!

Belevaló csajszik

Külsőre félénk, szolid, visszahúzódó csajszik, na de ez csak a látszat :) És, hogy kikről is van szó? Nem másokról, mint Tas unokahúgáról, Nikiről és barátnőjéről, Fruzsiról, akik gondoltak egyet és gépre ültek, hogy meglátogassanak minket (elsősorban persze Nimródot) itt a távoli, fjordok és lazacok hazájában. Mindezt teljesen egyedül, szülői segítség nélkül. És ebből nem kell ám gyököt vonni!
A két lány úgy döntött világot lát. Vakációról is úgy jó visszatérni a suliba, ha van valamilyen egzotikus beszámoló a tarsolyban.
Mondanom sem kell, hogy természetesen Nimród nagyon élvezte, ahogy a két lány folyamatosan körülötte sürgölődött :)
Az időjárás hozta a szokásos szeszélyes formáját, egyik pillanatban szakadt az eső, másikban pedig hét ágra sütött a nap. De azért a bicikli túrák és a fjordban való megmártózás ennek ellenére sem maradhatott el. Vegyük észre, hogy egyetlen norvég (!) sincs a parton, szerintem ez mindent elárul a lányok teljesítményéről.De ez még hagyján, a bevállalás tetőfoka az volt, amikor az a pikkelyes bőrű, gusztustalan tekervény, amit én csak a kisujjammal érintenék meg, a nyakuk köré tekeredett. Neeem, nem ugrottunk át Ázsiába, csak a helyi hüllőmúzeumba, de így is lélegzetelállító volt a jelenet.Várunk vissza bennetek lányok, és addig is, amikor Nimród nagyon hiányol Titeket, mutogatjuk neki a kedvenc képeket! :)

Lofoten

Miután visszatértünk otthoni vakációnkból úgy voltunk vele, hogy ha már itt Norvégiában hűvös nyarunk van, akkor legyen tényleg az és úgy döntöttünk, szüleim kíséretében'felugrunk' északra, a sarkkörön is túlra. Bár a norvégok próbáltak megfélemlíteni minket olyan mendemondákkal, hogy ott mindig 100 km-es erősségű szél fúj, meg hogy 10 napsütéses nap van egy évben, mi nem riadtunk vissza és nekivágtunk a nagy túrának. Természetesen a szállás megtalálása most is eltartott egy ideig kisebb mélypontokkal tarkítva (először a házigazda leírása alapján egy omladozó viskót találtunk csak), de aztán előrántva összes norvég nyelvtudásunkat egy helyi arc hatékony útba igazítása révén (idézem: "második fjord után jobbra föl, majd a negyedik birkánál élesen balra") sikerült megtalálni a célpontot. Norvégia lévén, nem számítottunk rosszra, de hát mégis a semmi közepén azért voltak fenntartásaink. Nem csalódtunk, egy teljesen felújított, minden kényelmi eszközzel felszerelt, tiszta kis fa ház fogadott minket. Az ablakokból a kilátás szintén elragadó volt. Magas hófödte csúcsok, előtte türkiz kék fjord, az előtt pedig buja növényzet és kutyák helyett mindenhol birkák. Ha megtörtént volna, biztosan bekerülünk a Guinness rekordok könyvébe, történt ugyanis, hogy majdnem birkatámadás áldozatai lettünk. Nem lehet tudni, hogy a párzási ösztön, avagy a vacsoráján (értsd fű) való lépkedés húzta ki nála a gyufát, lényeg a lényegen, félreérthetetlenül elindult felénk egy lomha, de legalább 80 kilónyi tömör bunda. Átsiklott ugyan az agyunkon, hogy ebből még akár egy jó vacsora és egy meleg takaró is kijöhet estére, de aztán inkább mégis úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a helyszínt.

Másnap reggel félénken mertük csak elhúzni a függönyöket, hogy vajon tombol-e kint a hóvihar meg az orkán erejű szél, de nagy meglepetésünkre gyönyörű szép napsütéses idő csalogatott minket a szabadba. Nekünk sem kellett több, fogtuk magunkat, bepattantunk a kocsiba és elindultunk felfedezni a szigetcsoportot. Első állomásunk Ramberg, egy karib tengeri képre emlékeztető tengerpart volt. Dacolva a jeges tengerrel bementünk térdig, hogy bizonyítékul szolgáljon, milyen kemény fából faragták a magyar turistákat.

Ezt követően továbbindultunk a sziget csücske felé, egészen Reine-ig. Reine egy elbűvölő kis halászfalu a hegyek között, sok sok hallal, és - bár ez ugye nem kellene, hogy meglepetés legyen - egy magyar családdal rajtunk kívül. Kicsi a világ.
Következő emlékezetes helyszín a minden helyi prospektusban megjelenő viking múzeum volt. Eddig sem voltak illúzióink, de hát tényleg nem éltek bonyolult módon a vikingek. Mindenki egy helyen, főnök vikingnek jó nagy ágy, hajó és halak. Mindezt persze a leghatékonyabban kombinálva. Volt íjuk is, de azért ebben a magyarokat nem tudják lepipálni, megmutattuk nekik, hogyan is kell :)
Helyi specialitás a napon szárított hal. Tas kipróbálta milyen érzés a halaknak a fa gerendákon csüngenie. Egy szó mint száz, nem kell őket irigyelni :)

Meglepetést is szerveztem erre a hétre, sikerült ugyanis helyet foglalni a Hurtigrutennek nevezett úszó szállodára egy kis lofoten körüli hajókázásra . Mindannyiunkat elkápráztatott az út.

Na és nem maradhatott ki a bálna néző szafari sem. A bálnáról inkább nem csatolok képet, mert 'szürke háttér benne fekete hasáb'-on kívül semmi nem látszana. Elég annyi, hogy 8 fok, zuhogó eső, szél, nagy hullámok, hulla sápadt arcok... na szóval emléknek maradandó, az biztos. Néhány érdekes tényt is sikerült megtudni ezekről a hatalmas, 5o tonnás fene nagy állatokról. Gondoltátok volna, hogy nem is a húsa, hanem az olaj miatt (ami az orrukban található) vadászták? Egy egy fejlett példányban van vagy 12 tonna olaj állítólag... Érdekes, nem? Hát még az étrendjük, amin néha 1 tonnás (!) polipok is szerepelnek. Képzeljétek hogy ide Norvégiába csak a hímek úsznak fel, a nőstények a picikkel lent maradnak melegebb vizeken.

A hazafelé út kicsit zörgősre sikeredett, belefutottunk ugyanis egy (Norvégia méreteiben) komoly útfelújításba, az okozott késés miatt pedig kútba veszett az egy hétig gondosan szelektált üres üveg készlet. Bár ezen a járaton kívül akkortájt nem indult másik a lofoteni reptérről, az egyik poggyászt így is sikerült valahol elhagynia a légitársaságnak, majd rejtélyes módon először egy telefon, két útlevél, végül egy lakáskulcs tűnt el ugyanazon a napon... minden jó, ha a vége jó, merthogy másnap (!) végül minden előkerült (senki sem érti, hogy hogyan) és a szülők nagy nagy mosolyokkal és emlékkel indultak haza Magyarországra.

Bababarát Oslo

Nimród kisfiunk révén elkezdtünk megismerkedni Norvégiának egy másik oldalával. A norvégok egyik legszembeötlőbb tulajdonsága számunkra, hogy az energiaszintjük az átlag európai duplája, ami baba esetén sem vész el, csak átalakul :). Oslo bővelkedik baba-mamás programokban; eddig nem találkoztam olyan anyukával, aki legalább egy programra ne járt volna.

Van pl. 'babysinging': viccesen hangzik, hogy a kisbabák énekelnek, valójában ezt az anyukák teszik, ami persze nem feltétlenül jobb, tekintve a babák reakcióját, akik egy ideig élvezik - legalábbis elkamilláznak - aztán fokozatosan emelkedő decibellel jelzik, hogy ők is be akarnak kapcsolódni. A lényeg viszont, hogy ideális helyszínt nyújt, hogy közösségben legyen az ember. Nimród imádja és alig várja a következő alkalmat. Legalábbis a szülei így gondolják :)

Aztán van pl. baba-mama pilates. Erre is járunk. Itt a babák egy matracon fekszenek mellettünk, míg mi csináljuk a tornagyakorlatokat.

És már voltunk babaúszáson is. Ebben ugyan nem volt semmi szervezettség, mert annyi volt mindösszesen az instrukció, hogy "ott a medence, itt a baba, közelítsük őket addig egymáshoz, amíg össze nem érnek. Ha nem lesz vizes a gyerek 5 percen belül, akkor gond van, menjünk vissza a kiindulási ponthoz". Nimród persze vizes lett 5 percen belül, és nagyon élvezte a mártózást, kivéve amikor egy-két nagyobb gyerek jól arcon nem teremtette egy jó adag vízzel...

Van továbbá egy olyan szerveződés, hogy barselgruppe, amit a helyi önkormányzat szervez az egy időben szült anyukáknak. Meghívnak mindenkit egy közös beszélgetésre, ahol a szülésről, szoptatás élményeiről cserélünk eszmét, aztán utána már rajtunk múlik, hogy hol és mikor találkozunk. A kezdeti löketet minden esetre jó, hogy megadják. Itt sikerült megismerkednem egy francia lánnyal lásd kép, aki japán férjével él itt kint Norvégiában.

Ami nagyon nagy könnyebbség, hogy szoptatni bárhol, bármely padon, kávézóban stb. lehet és teszik is az anyukák. Nem szégyenlősködnek, elő a cici, rá a baba és hát a környezet számára ez olyan természetes, mint 10 fokban kabriolettel száguldozni :)

A bejegyzés zárásaként csemegének csatoltam még néhány képet az idei nemzeti napról (a képen mellettünk a chilei konzul fiával) illetve Nimród első norvég kirándulásáról.

2010 kezdet

Legutolsó bejegyzésünk óta annyi minden történt. Fontosság nélkül, csak ahogy kizúdul a fejemből, először is sikerült az anyukáknak rávenniük az apukákat, hogy keressék fel gyermekeiket ezen a jeges - mostanság hamus - vidéken. És hogy mennyire jeges és hamus arról tanúskodjanak a képek.

2009-től méltó módon búcsút vettünk, az új évet már mint férj és feleség köszöntöttük, és vártuk a trónörökös érkezését.

Kilenc hónapnyi sötétben bujkálás után aztán kisfiunk, Nimród, januárban úgy gondolta, hogy most már nagyon kíváncsi a kinti életre és nagy barna szemekkel és jó sok hajjal 2010-től átvette az irányítást. Akaratereje már a hasamban megmutatkozott mert Tast szó szerint éppen hogy a felszállás előtt a repülőről 'rendelte' vissza :)
Az év eleje elég ingázós volt, de aztán áprilistól együtt a család Norvégiában. Nimród jól viselte második repülőútját, (egyszer ugyanis már utazott a pocakban) végig fent volt a repülőn, nézelődött. Egyedül a reptéren volt egy kis kalamajka - a babakocsit csak GPS-szel sikerült megtalálni, illetve két biztonsági ajtó közé ragadtam babakocsistul, bőröndöstül -, de szerencsére az apuka megjelenésével helyreállt az egyensúly és a kapu is kinyílt.

Mióta itt vagyunk volt részünk pár 2 fokos, esős napban, ami kicsit elkedvtelenített, de szerencsére másfél hete itt is beköszöntött a tavasz, ragyog a nap és töltődünk :)

Kicsi fiunk megkapta a kötelező oltásokat, azóta ő is egyre mosolygósabbra veszi a figurát, sőt a minap egy babarendezvényen már 'énekelt' is - szép hangja van, csak egyelőre még egy kicsit monoton :)

Nyári élmények

Hosszú hosszú szünet után ismét itt vagyunk, de szerencsére még nem az időjárás űzött vissza minket a számítógép elé, mert nagyon szép szeptemberünk van... (próbálom ezt nem túl 'hangosan' írni, nehogy elszóljam magam). A július-augusztus elég sok vizet hozott, a sok látogató és természetbúvárkodás azonban nem sok időt engedett a blogolás szenvedélyének hódolni. Most viszont a nagy nyomás hatására felhajtottuk újra a képernyőt és néhány percre ismét belevetettük magunkat a blog hullámaiba.

Szóval még javában élt bennünk a Sodiusz-kiscsaláddal eltöltött fergeteges hétvége, amikor már úton voltunk minden idők egyik legnehezebb feladványa felé: megtalálni a hegyekkel, bokrokkal, sípályákkal körülvett és elbarikádozott kabint, kezünkben egy hevenyészett térképpel és valami GPS koordinátával. Mivel ez utóbbi pontosan egy szakadék közepére mutatott, egy gyors fejösszedugás után úgy döntöttünk, hogy abba az irányba nem folytatjuk az utat. Bali (öcsém) és Tas (már több mint 10 kilométerre voltunk a GPS koordináták által mutatott ponttól), végső elkeseredésükben és nem mellesleg tartva besötétedéstől elindultak feltérképezni a hegyet, bokorról bokorra haladva... és lőn csoda, az egyik mögött megtalálták a hyttét, amit mi lányok (Anita és én) már erős szkepticizmussal fogadtunk és a fiúk elkeseredésükben alkalmazott gyenge humorkísérletének fogtuk fel, úgyhogy amikor rámutattak a bokorra, ami mögött az állítólagos házunk volt, már nem mozdult meg az arcunkon egyetlen izom sem... a 10. perc után, amikor még mindig erősködtek, kezdett gyanús lenni, hogy tényleg van ott valami, de az igazi megnyugvás csak akkor jött el, amikor vacsora után álomra hajtottuk a fejünket. Aztán már (ahogy szokott lenni) minden okés volt, túráztunk nagyokat, néztünk tavakat, néhányan még négylevelű lóherét is találtak... a fergeteges rikikipartik és Bud Spencer filmek pedig megadták a kirándulás i-jére a pontot (az utóbbi tegyük hozzá, igazából csak a fiúknak volt szórakoztató).
A nagy találkozás Tas familivel ekkor már nem váratott sokáig magára és nagy csinnadrattával megérkezett 'Tas Mami' és kötelező kísérőtársa, Niki lány. A remek repülő élmény után három fergeteges időjárással fűszerezett nap következett, mindenki számára meglepő mennyiségű fürdőzéssel a fjordban. Természetesen nem maradhatott el az erdőjárás, áfonyaszedés, lekvárkészítés, grillezés, csónakázás sem... na meg egy kis parázs a lábon, ugye Niki? ;)

Ezt követően Tas kollégáival tártuk fel Norvégia szívét, Aurlandsdalent, amely az érintetlen környezetével teljesen magával ragadott. Leginkább a Gyűrűk Urában lehet ilyen képeket látni. 12 órányi hegyes völgyes túra egy keskeny szorosban, vízezéssel, tavakkal, barlanggal korabeli norvég farmokkal. A kirándulás minden értelemben rácáfolt a korábbi tervekre és elképzelésekre. Az eredetileg tervezett esti 8 órás szállásra történő visszaérkezésből éjszaka 1 lett, de azt gondolom a kapott élményanyag mindent túlszárnyalt.

Tammal és kis családjával Norvégia legnagyobb történelmi múlttal rendelkező megyéjének folyós-csónakázós attrakcióját fedeztük fel (canal trip). A több mint 100 éves Victorát (hajó) a zsiliprendszer mintegy 72 méterrel emeli a tengerszint fölé... nem utolsó látvány sem kívülről sem belülről. Az időjárás is hozta a formáját, rövidujjas napozós és sapkás hóviharos időben egyaránt volt részünk. Hazafelé még egy jó kis norvégos naplementét is sikerült elkapni. A slusszpoén azonban mégis kisebbik Katának a kirándulásról alkotott művészi alkotása lett, ami egyből meg is kapta a 'blog leértékesebb képe' titulust, nem érdemtelenül. Értéke felbecsülhetetlen. :)

Bejegyzés by Tas: Hajrá loki!!! Velünk volt a szerencse azon a bizonyos szerdán, a viasat pont ezt a meccset adta. A hangulat fantasztikusra sikeredett, hiszen minden adott volt hozzá: remek csapat (értsd helyben, lásd kép, amire még Werner Apát oda kell képzelni... jó szűken voltunk a kanapén ;) ), élvezhető meccs, ill. eperhordós barackpálinka, amely megalapozta és végig méltó fényt adott az estének (kösz Ricsi még egyszer).

Szeretjük a kihívásokat... vagy mégsem? Pumeszékkal újabb kalandos fjordtúrával összekötött hyttekeresésbe vágtuk a fejszénket, ám most még annyi info sem állt rendelkezésre, mint múltkor: egy rajzolt térkép és egy mondat ('jobbra a segélytelefonnál'). Ráadásul itt már az este és a hideg is ránk szállt (Osloban még 20fok, ott már csak 3), szóval minden adott volt a káoszhoz... és hát ugye a navigáló személyzet sem volt ideális összetételű...comment by Tas :) Hogy végül minek köszönhető, azt nem tudni, de minimális iterációval sikerült megtalalálni a helyet, ami leszámítva, hogy nem volt fürdőszoba, nagyon hangulatos volt. Pumesz és Tas örömükben be is gyújtottak a kandallóba, ami olyan jóra sikerült, hogy fél óra múlva már nem lehetett látni a szobában és bár valahogy sikerült kiterelni a füstöt végül, még három nap múlva is éreztük a füstszagot magunkon. A gleccservájta fjordok :) azonban hozták a formát, azt hiszem a képek magukért beszélnek. Az egyetlen probléma, hogy Tas nagy sajnálatára a szingularitásokat nem tudtuk teljesen kivesézni, úgyhogy ígéretet kaptunk a visszetérésre Rékáéktól.